
Németországban, Ausztriában és Svájcban évente, csak a kereskedelemben, közel 7 milliárd euró értékű árut lopnak el. Azonban a tolvajok hozzáférhetnek a raktárakhoz, termelőüzemekhez és irodákhoz is. Figyelembe véve a lopásos bűncselekmények alacsony felderítési arányát (kb. 20 százalék) és a visszaesők magas arányát (60 százalék feletti), a részletes megfigyelés előnyei az elkövető azonosításának lehetőségével együtt nyilvánvalóak.
A modern tolvajok mindent elvisznek, ami nincs lebetonozva. Egyik vállalat sincs biztonságban a tolvajok ellen, mivel – a számos internetes lehetőségnek is köszönhetően – szinte minden termékre lehet vevőt találni.
Hagyományosan a tolvajok „megléptetik” a dolgokat a boltokból. Az ellopott árut ruhájukba, a gyerekkocsiba vagy egyéb áruk csomagolásába rejtik. Az ABUS videofelügyelettel felfedheti az alábbi két jellemző trükköt:
Egy másik vásárló által otthagyott pénztári blokkot magához vesz, majd bemegy a boltba a tolvaj, leveszi az árucikket a polcról, és a blokkal együtt visszaadja a pénztárnál.
A vásárló vesz egy készüléket, másnap visszamegy az üzletbe, a polcról levesz egy ugyanolyan terméket, megreklamálja, és visszakapja az adott összeget.